Mrs. FDR mondta

Úgy tűnik 2009. november 4. a híres nők, közöttük is inkább a First Lady-k nagy mondatainak a napja, az Ami Azt Illeti…-n legalábbis mindenképpen. Eleanor Roosevelt, az egykori amerikai elnök, Franklin Delano Roosevelt unokatestvére és egyben felesége mondta a következőt:

“Hol kezdődnek hát az egyetemes emberi jogok? Az otthonhoz közeli kis helyeken, melyek annyira kicsik, és olyan közeliek hogy a világ térképein meg sem találhatók. Mégis ezek képezik az egyén saját világát; a környék, ahol él; az iskola, ahová jár; a gyár, a farm, vagy a hivatal, ahol dolgozik. Ezek a helyek, ahol minden férfi, nő és gyermek egyenlőséget követel az igazságszlogáltatásban, a lehetőségei tekintetében, és méltóságot, nem pedig megkülönböztetést. Amíg ezek nem jelentenek semmit ezeken az apró helyeken, sehol máshol sem fognak. Ha nem teszünk közösen, mi, polgárok lépéseket mindezeknek az otthonokhoz közeli megvalósításáért, hiába várjuk a változást a nagyvilágban.”

És milyen igaza van!

Gun Control Debate

A mai “Amerikai kultúra” kurzuson vitanapot rendeztünk. A téma a “fegyverviselés korlátozásának alkotmányossága, illetve morális aspektusai az Egyesült Államokban” volt. Először féltem, hogy problémás lesz a dolog, hiszen egy ilyen nehéz kérdésről túlzott érzelmektől, személyeskedéstől mentesen a “nagy” döntéshozóknak sem mindig sikerül tárgyalni, ezen kívül pedig hát valljuk be, nagy falat ám a világ megváltásával felérő egyértelmű egyetértésre jutni a témában. Az utóbbi nem is sikerült, viszont olyan kultúrált körülmények között, hasznosan és okosan sikerült vitáznunk, hogy visszatért az emberiségbe vetett hitem:). A politikusok példát vehetnének rólunk:)!

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.