Továbbra is nagy a hajtás. Érdemi bejegyzéssel így most sem szolgálhatok. Egy újabb tárgyból, a brit kultúrából írtam meg ma az utolsó zh-t, holnapután pedig következik az amerikai kultúra. Minden sorstársnak és érettségizőnek kívánok kitartást és sok sikert. Nem sokára vége a dolgos hétköznapoknak, ami természetesen a blog tartalmában is érezhető lesz.
Addig is tessék hallgatni egy kis zenét, ami nem tartalmaz megterhelő, elgondolkodtató, illetve borongós szekvenciákat, nem terheli meg a felfogóképességet, és akár még hangulatjavító hatással is lehet a kötelességek súlya alatt görnyedező, az alagút végét még csak távolról, apró pontként észlelő, nem láblógató ifjú értelmiségiek számára:D!
Íme: