Magyar sikerek külföldön

20090707kovacspet3

“Utoljára az 1997-98-as idényben fordult elő, hogy magyar labdarúgó 16 gólig jusson külföldi bajnokságban. Sallói István akkori rekordját állította be idén Kovács Péter, aki nemcsak október gólkirálya lett, de Norvégiában is a második legeredményesebb játékosként zárt.
Újabb topligában mutatkozott be magyar futballista a szezon során: Koman Vladimir végre pályára léphetett a Serie A-ban. A norvég Odd Grenland támadója, Kovács Péter októberben négyszer is eredményes volt: a Lyn Oslo elleni duplája mellett bevette a Molde és a Bodö/Glimt kapuját is. Kovács így 16 találattal fejezte be a Tippeligaen 2009-es idényét, amivel második lett a legeredményesebb játékosok listáján, egy góllal lemaradva a svéd Rade Prica mögött. Kováccsal holtversenyben lett második még a Molde szenegáli légiósa, Mame Biram Diouf, aki nyár óta hivatalosan a Manchester United játékosa, hiszen a norvég bajnokságban nyújtott teljesítménye alapján a 21 esztendős csatárt megvették a Vörös Ördögök. Kovács ráadásul olyan bravúrt hajtott végre, ami több mint tíz éve nem sikerült magyar futballistának: utoljára ugyanis az 1997-98-as idényben szerzett honfitársunk külföldi élvonalban ilyen sok gólt. Akkor Sallói István jutott 16 gólig a Beitar Jerusalem színeiben. Ami a többi skandináv országot illeti, a finneknél az előző hónapban kifejezetten eredményesen futballozó Gruborovics Tamásnak októberben nem sikerült betalálnia, de így is ő volt a Veikkausliiga legjobb magyarja. A középpályás az idény során csak egy mérkőzést hagyott ki, és nyolc góljával a negyedik helyen végzett IFK Mariehamn erőssége volt.”
(forrás: origo.hu)

A magyar-portugál közben és után

42-1633580431705

Tegnap sikerült a portugálok ellen is vereséggel zárni a napot, méghozzá úgy, hogy valamirevaló helyzetünk sem volt.

A nap beszólása viszont a meccs alatt született, a szituáció a következő:

Zsuzsa és Attila egymás mellett, békésen nézik a mérkőzést. Épp megállt egy támadás, mert csak lesen lévő magyar játékos volt elől. Zsuzsika szól:

- Azért állt meg a magyar, mert  ha továbbmegy, les lett volna.

Mire Attika:

- Vow, Zsuzsika, na látod erre szokás azt mondani, hogy olvasod a játékot.

- Ja, annyira olvasom, hogy már majdnem én is írom:)! – hangzott a válasz, és én dobtam egy hátast a poéntól. Szóval bár a meccs nem volt nagyon élvezhető, én mégis kitűnően szórakoztam, mert nagyon jó volt a társaság!

 

P.S.: érdekes meccs utáni nyilatkozatok:

„Meglepett a magyar válogatott játéka, mert egygólos hátrányban is olykor tizenegy emberrel védekezett a hazai csapat. Úgy tűnt, mintha megelégednének az egy–nullás vereséggel” –  Carlos Queiroz, a portugál válogatott edzője

„A motivációval nem volt gond, hiszen a játékosok jól reagáltak a szombati, Svédország elleni meccs után, volt tartása az együttesnek. Azonban taktikailag és technikailag is sokkal több kell ahhoz, hogy egy olyan masszív csapattal, mint amilyen a portugál, fel tudjuk venni a versenyt” – Erwin Koeman, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

(a taktikát a szövetségi kapitány határozza meg, a technikát pedig gyerekkorukban sajátítják el a labdarúgók. Ráadásul vannak olyan válogatottak is, akik a technika helyett az erőfutballt részesítik előnyben, és sokkal eredményesebbek mint mi, lásd: Németország, bár ott a merítés is nagyobb, ezt el kell ismerni)

“Azok alapján, hogy hány pontja van a magyar csapatnak, többet vártunk tőle” – Deco, a portugál válogatott játékosa.

Ciki!

A régi-új blog és a Loki-siker!

És igen! Sikerült! Mission completed:)!

Szerintem, de remélem azok szerint is, akik majd ezt a blogot olvasni fogják (micsoda optimizmus:), ez a layout sokkal, de sokkal előnyösebb (mint a blogspotos, ami az ithehun.blogspot.hu – n megtekinthető)!

Node, elég a blog fényezéséből! Térjünk rá a tárgyra, amely ma igen kellemes. Tegnap este ugyanis örültünk. Nem véletlen a többesszám, hiszen szerintem az egész ország velem örült. Mert a DVSC focistái valami olyasmit tettek, amit az elmúlt években, pontosabban az elmúlt 14 évben egyetlen magyar csapat sem tett. A Bajnokok Ligája főtáblájára való jutásért játszott selejtezőn, idegenben verte meg a nála sokkal erősebbnek tartott Levszki Szófiát, ezzel az ellenfél esélyeit meglehetősen elrontva a magyarországi visszavágó előtt. Jövő hét kedden elég egy döntetlen, sőt 1-0-ra akár ki is lehet kapni ahhoz, hogy a következő hónapokban olyan csapatok ellen szoríthassunk a Debrecennek, mint a Barcelona, a Manchester United,  vagy éppen az Internazionale.

Nekem azért is nagyon szívderítő ez az eredmény, mert a Fradi 1994/1995-ös BL részvételét még nem kísértem figyelemmel, és ha figyelemmel is kísértem volna, nem tudtam volna felmérni a jelentőségét. Szóval ez a siker már valamennyire az enyém is, mint szurkolóé, és végre valamit már majd én is mesélhetek az unokáimnak a magyar foci általam is megélt sikereiről.

Persze a visszavágót még le kell játszani, és jó eredményt kell elérni ott is, de végre reménykedhetünk egy igazi, nagy sikerben! Addig is és mindig, hajrá Loki!

Budapest


Petsen szuper volt. Reggel az 5:35-ös vonattal indultunk, ott voltunk 8 után pár perccel, és a napot a Burger Kingben kezdtük (mert a nap addig még egyikünk számra sem kezdődött el igazán a nagyon-nagyon-koránkelés következtében).

Reggeli után aztán átmetróztunk a Fradi Múzeumhoz, ami egyszerűen fergeteges volt. Zsuzsának is tetszett. Volt ott minden. Nyilasi Tibor ezüstcipője, Albert Flórián utolsó meccsén viselt cipője, serlegek, érmek, zászlók, mezek, stadionmakettek, festmények, ősrégi dokumentumok, szóval minden, amitől egy focirajongó alól kicsúszik a talaj, és dob egy orbitális hátast. Ráadásul egy 70 év körüli bácsi idegenvezetett minket végig, aki szinte mindenkit személyesen ismert, aki a Fradi történetében jelentős személyiség volt. Olyan sztorikat mondott, hogy csak néztünk. Majdnem minden mondatát úgy kezdte, hogy mondott egy olyat, mint pl “Amikor feljött hozzám beszélgetni… meg Amikor leugrottam a srácokhoz” és folytatta egy olyan nagyágyú nevével, hogy csak lestem. Aztán levitt minket a Springer szoborhoz, majd összefutottunk Bobby Davisonnal, meg egy pár légióssal, akiktől autogrammot is sikerült szereznem. Szóval őrület volt, na:)

Utána jött Pavel, a “kettlebell mester”:). A Rákóczi úton, a Fókusz könyvesboltban tartott dedikálást, és egyben bemutatta A meztelen harcos című legújabb könyvét is. No nem valami olcsó pornográf szemétről van szó, hanem egy nagyon fejlett erőfejlesztő technikáról, amit maga a szerző fejlesztett tökélyre. Ez egy olyan edzésrendszer, amely segítségével az ember komoly fizikai erőre tehet szert rövid idő alatt csupán a saját testsúlyának felhasználásával, tehát gépek és súlyzó nélkül. Aki kíváncsi rá, vegye meg. Érdemes.

No de hogy maga az alkalom az egy szociológiai esettanulmány is volt, az tuti. Kezdődött azzal, hogy mikor már ott voltunk a helyszínen, bejött egy csávó, aki teljesen úgy nézett ki, és még úgy is volt öltözve, mint Pavel. Aztán bejött a következő, az is úgy nézett ki, és már azt hittük, ezekben a körökben muszáj úgy kinézni mint a “mester”. Aztán bejött egy hosszúhajú, jólöltözött nő is, mire mi fellélegeztünk.

Végül megérkezett Pavel (az igazi:), mondott egy pár szót, és jelentkezőket kért, hogy demonstrálja módszere sikerességét. Az áldozattól először megkérdezte, hogy mit sportol, és ahhoz igazította a gyakorlatokat, amiket el kellett végeznie. Pl. A karatésok rugdosták egymást, az erőemelő egykezes fekvőtámaszt csinált, volt, aki pedig invertált evezésekkel vette ki részét a “reklámból”. Pavel a könyvéből idézett tanácsokkal látta el az áldozatokat, akik a tanácsot megfogadva sokkal nagyobb erő kifejtésére voltak képesek csupán egy pár perc elteltével. Ott voltam, láttam. Ezek után dedikált és fotózkodott, nekünk és velünk is.

Őrült jó napunk volt tehát, mindenkinek ajánlom mind a Fradi Múzeumot (még ingyenes), mind Pavel A meztelen harcosát (még nem ingyenes, de akkor is:).

Képek a napról nemsokára felkerülnek a blogra, de most elutazom egy pár napra, úgyhogy dászvidánnyá:).

Back again

CADHOC Művcsekk
DVTK:)

Révfülöp, Ordass Lajos Ev. Okt. Központ

Pavel

Már olyan régen, írtam, hogy nem csupán a jelszavamat, de még a blogom url címét is elfelejtettem. Na, mindegy, most újra itt vagyok.
Összefoglalva a közelmúlt eseményeit:
1. Az utolsó vizsgám sikerült, 4-es lett.
2. Sokat nyaraltam Zsuzsikáéknál, ami mindig fantasztikus, most is az volt.
3. Eltöltöttem egy hetet Révfülöpön, egy evangélikus táborban mint segítő.
4. Ma lent voltunk egy DVTK edzésen, hát, semmi különös nem volt. A csapatorvos káromkodott, mint egy kocsis, mert sorra mentek hozzá a játékosok jegelésre, amit alapvetően ő nem is bánt volna, ha ezek a sérülések nem abból adódtak volna, hogy senkin nem volt sípcsontvédő. A kapus is sokat szidta azt, ami éppen eszébe jutott, de ő nem a sípcsontvédők miatt:).
5. Ma voltunk a Miskolci Vadasparkban is, ahol az internetes információkkal ellentétben NEM FOGADJÁK EL A CADHOCOS MŰVELŐDÉSI CSEKKET, ami azért dühítő, mert nekünk volt, és így is fizetni kellett. Hasznos info a kedvezményvadászoknak: csak Miskolc Kártyával mehetsz be kedvezményesen, ha nem vagy tolókocsis, nyugdíjas, gyerek, vagy csoport. Esetleg ha ott dolgozol, az is kedvezményre jogosíthat fel, de ki tudja… Elvégre válság van, vagy mi.
6. Holnap megyünk Pestre, elruccanunk egy pár helyre, aztán elmegyünk egy könyvesboltba is, ahol PAVEL TSATSOULINE, a kettlebell császár fog dedikálni.

Erről és még számos más dologról is beszámolok majd, persze nem ilyen távirati stílusban.

GUD BÁJ!

Végre feljutott a Fradi!


Az előző bejegyzésben a vidék diadalán örömködtem, most viszont következik egy kis “fővárosi örömködés”. Ugyanis 3 NB2-ben töltött idény után visszajutott a Fradi a legjobbak közé, ez pedig több okból is öröm.

A csapat ugyanis nem a pályán mutatott teljesítménye alapján esett ki az első osztályból, hanem a fehér asztal mellett döntötték el a szövetség emberei, hogy példát kell statuálniuk a rossz anyagi helyzetben lévő csapatokkal szemben, és ennek a kirohanásnak akkor a Ferencváros lett az áldozata.

Másrészt akárki akármit mond, Fradi nélkül nincs magyar NB1. Minden csapat dupla erőbedobbással veti bele magát a játékba, mikor a zöld-fehérek ellen kell bizonyítani, hiszen egy esetleges győzelem nagyban növeli az ellenfelek presztizsét. Ezért egyértelmű, hogy több jó meccset láthat majd a magyar első osztály meccseire kilátogató közönség a következő idényben.

Az pedig, hogy a Fradinak a legnagyobb a szurkolótábora az országban, egy hihetetlenül komoly fegyvertény. Már a másodosztályban is tízezer fölötti a hazai átlagnézőszámuk, idegenben pedig csak azért nem ennyi, mert a másodosztályú csapatok stadionjaiba egyszerűen nem fér be ennyi ember. Tehát most, hogy a Fradi feljutott, az nb1-es meccsek átlagnézőszáma is megemelkedik majd.

A csapat körülményei pedig a legprofibbak a magyar mezőnyben, hiszen az egyesület angol tulajdonosai mindent megtesznek annak érdekében, hogy a csapat minden szempontból a legtöbbet adhassa ki magából. Ennek a munkának az eredményei természetesen még csak most kezdenek megmutatkozni, de egy pár éven belül -úgy ígérik- Magyarországnak is lesz BL csapata a Ferencváros személyében.

Tehát mindenképpen nagy nyereség a magyar focinak az, hogy a Fradi feljutott az első osztályba, ennek örülni kell, majd pedig mikor elkezdődik a 2009/2010-es szezon, drukkoljon mindenki a saját csapatának, de már a Fradi ellen.

Bajnok a Loki!


Tegnap este, miután 3-2-re legyőzte a Diósgyőrt Miskolcon, már biztos bajnokként indulhatott haza a Debreceni VSC focicsapata. Az ünneplés természetesen nem maradt el, viszont ahogy a képeket elnéztem, kíváncsi vagyok, a DVTK-nál dolgozó takarító személyzet mennyire örült a valószínűleg több liter kilocsolt pezsgőtől éktelenül ragadó öltözői padló láttán. Ha a pezsgőtengernek nem is, de a Loki győzelmének azért egy kicsit biztosan ők is örültek, hiszen ha sok munkával is jár, de vidéki bajnokot avatnak majd az utolsó forduló után az NB1-ben, és nem a fővárosi Újpestnek kell tapsolnia majd az ország futballőrültjeinek a nyári BL-be jutásért játszott selejtezőkön. Személy szerint én is örülök, hogy a Loki lett a bajnok, könnyebb lesz vidékiként nekik drukkolni a nyári meccseken. Persze az Európai Kupában (az UEFA Kupa utódja) már biztosan induló Újpestért is szorítok majd, de azért mégsem ugyanolyan egy olyan csapatésrt lekesedni, amelyiket szezon közben nagyon nem tudok szeretni.

Visszatérve a diósgyőri eseményekre, a Duna TV-n én is néztem a meccset, ami kifejezetten szórakoztató volt, bár az első félidőben talán egy kicsit mindkét csapat óvatosabb volt a kelleténél. Persze a Lokinál a tét biztosan nagy terhet rótt a játékosokra, és ezért sem akartak őrült módjára támadni. A második félidő aztán hozott öt gólt, és nem is akármilyen gólok voltak ezek, úgyhogy egy szép meccs után ünnepelhettek bajnoki címet a debreceni focisták.

A diósgyőri szurkolók sportszerűségét hűen példázza, hogy felállva, vastapssal ismerték el a csapatukat legyőző újdonsült bajnok Loki teljesítményét, és a debreceni szurkolókkal együtt skandálták, a”hajrá vidék” rigmust!

Jó lenne még sok ilyet látni Magyarországon más csapatok meccsein is, és itt nem csak a sportszerű szurkolókra gondolok, hanem a két csapat játékára is!

A nemzetközi meccseken pedig teljes mellszélességgel áll a vidék, és azért remélhetőleg a főváros is a Debrecen mellett!

Happy birthday dear Fraaadiiiiiii, happy birthday tooooo Youuuuuuu!!!


Ma 110 éves Magyarország legnépszerűbb, legkedveltebb és egyben egyik legmegosztóbb egyesülete, a Ferencvárosi Torna Club. Neve gyakorlatilag egybefonódott a labdarúgással, ami nem is meglepő, tekintve, hogy dicsőséges múltjának legnagyobb sikereit a labdarúgóinak köszönheti. Ám nemcsak a sportban volt példakép az egész ország számára az FTC, hanem küzdeni tudásban és kitartásban is. Nemzeti érzelmű egyesület lévén az ötvenes évek politikusai mindent megtettek, hogy ellehetetlenítsék a klubot, a nevétől és legendás zöld-fehér színeitől is megfosztották őket.Akkoriban a hűséges Fradi drukkerek az ÉDOSZ-nak (Élelmezésipari Dolgozók Szakszervezete), majd későb a piros-fehér mezben szereplő Kinizsinek drukkoltak. 5 esztendő után, 1956-ban lett kedvenc csapatuk újra a zöld-fehér Ferencvárosi Torna Club.

Az ftc.hu így emlékezik meg a jeles évfordulóról:

“110 éve ezen a napon alakult meg a Ferencvárosi Torna Club. 1899. május 3. Egy egyszerű szerdai nap volt. Senki sem tudhatta, hogy sporttörténelem hányszor, de hányszor felidézi majd. A Ferencvárosi Polgári Körbe sok-sok ember igyekezett a Bakáts téren 1899. május 3-án este hat és hét óra között.

A Ferencvárosi Polgári Körbe sok-sok ember igyekezett a Bakáts téren 1899. május 3-án este hat és hét óra között. Ezen az estén a kerület lelkes fiataljai az idősebb és tehetősebb polgárokkal együtt megalakították az FTC-t. Így ez a klub hivatalos megalakulásának a dátuma. Első elnöknek dr. Spinger Ferencet, a kerület kedvelt ügyvédjét választották. Az alakuló közgyűlésről beszámoló Sport világ 1899.május 7-ei számából idézünk: A Ferenczvárosi Torna Club folyó hó 3-án este 8 órakor tartotta alakuló közgyűlését számos tag jelenlétében a Ferenczvárosi polgári kör dísztermében. Hindy Kálmán korelnök megnyitván a gyűlést felszólítja Weisz István ideiglenes titkárt, hogy terjessze elő az alapszabályokat. A közgyűlés az alapszabályokat egynéhány módosítás kivételével egészben elfogadta.
Az FTC első elnöke dr. Springer Ferenc volt. Az FTC az egyetlen magyar csapat, amely bár jelenleg NB II-es, az 1901. évi kezdettől az első osztályú magyar bajnokságból a pályán soha nem esett ki.”

Íme a Fradi induló három változatban, érdemes meghallgatni mindegyiket:):

Hercegfalvi vs World Soccer

Mint ahogy azt egy jó focista tenné, góllal térek vissza. No persze nem a sajátommal, hanem egy bizonyos Hercegfalvi Zoltánéval, akinek találata bekerült a World Soccer internetes futballmagazin által a hónap legszebbjeinek választottak közé, ami “azért nem semmi. Hát nem? DE!”:DDDDD! No lássuk!

<

Magyar foci – helyzetjelentés

A Duna TV az utolsó mentsvára médiumként a magyar labdarúgásnak a sportcsatornákon kívül, hiszen hétről hétre megbízhatóan közvetíti az NB1 pénteki mérkőzéseit minden szempontból profi módon. Sokszor ez a profizmus főleg abban nyilvánul meg, hogy a gyakran élvezhetetlen játékot is próbálják kritikusan, de mégis kedvvel továbbítani a tévénézőknek, de valljuk be, ez a feladat egyáltalán nem nevezhető hálásnak.
Pedig nem így indult. Az elmúlt hetekben kifejezetten hajtós, jó meccseket láthattunk a csatorna műsorán, április első péntekén azonban jól „beleválasztottak”. A Budapest Honvéd fogadta a Győri ETO együttesét, ezt a meccset volt szerencsém (vagy szerencsétlenségem) végigszenvedni a TV előtt, mindig abban reménykedve, hogy a csapatok egyszer csak szárnyra kapnak, és egymás lábán kívül néha a labdát is elrúgják, ha lehet, egyenesen az ellenfél kapujába. Mert ez a mérkőzés nagyon durvára sikeredett. Két győri játékost is vérző fejjel kellett volna leszállítani a pályáról ápolás okán, de az egyiket nem is tudták, mert egy fejrúgás következtében egy ideig nem volt képes lábra állni. Egy Honvéd játékost szintén durvaság miatt állított ki a bíró, de neki az előző két esethez semmi köze nem volt, ami mutatja, hogy a fővárosi csapat nagy része pénteken nem futball céljából szaladt ki a pályára. Persze a győriek sem maradtak adósak, szabálytalanságaik azonban eltörpültek a honvédosokéhoz képest. Sérülést azonban nem csak egymásnak okoztak a játékosok, hanem egy győri sportoló saját magát is kipurcantotta. Nem tudhatom, hogy mennyire volt megterhelve az a bizonyos izom, ami végül is elszakadt, és hogy a játékos bemelegítése mennyire volt alapos, de az tény, egy teljesen ártalmatlan szituációban egy sprint utáni – talán túlságosan hirtelen megállás következtében – megsérült az izom. Nem értem, ez hogy történhet meg, ha a játékosok kondícióját folyamatosan ellenőrzik, és bemelegítéseit figyelik. Remélem a sérült fiatalember minél hamarabb felépül, és jobbnál jobb produkciójával kápráztatja el a közönséget a jövőben.
A színvonal egyébként olyan alacsony volt, hogy egy NB 3-as játékos is bátran beállhatott volna labdázni egy kicsit, nem veszett volna el a mezőnyben, sőt még az is lehet, hogy a mérkőzés játékosa címet is neki ajánlották volna a végén, amivel azért biztos nem villogott volna a haverok előtt, mert „hát mégiscsak NB1, és nem angol első osztály, Kispest/Győr és nem Chelsea”. Ráadásul néha inkább színházi közvetítésre hasonlítottak a látottak, semmint labdarúgó mérkőzésre, mert a tizenhatoson belül a játékosok úgy dobálták magukat, mintha a Győri Balett egy új előadását próbálnák, érdekes, hogy ez éppen a Budapest Honvéd játékosaira volt inkább jellemző.
Érthetetlen a rossz minőségű produkció, hiszen mindkét csapat költségvetése stabil, a csapatok nyugodt körülmények között készülhetnek, fizetéselmaradásnak híre sincs, elvileg magyar szinten jók a játékoskeretek, az eredmények viszont nem az előbbieket támasztják alá.
Én, mint a magyar foci eltántoríthatatlan szurkolója nagyon remélem, hogy amit láttam az csak az időjárásnak, vagy a föld negatív kisugárzásának köszönhető véletlenek egybeesése volt, és izgulhatom még magam rekedtre egy-egy NB1-es meccs láttán. Így a végén azért mindenképpen meg kell említeni, hogy a válogatottunk 3-0-ra verte Máltát, méghozzá jó játékkal, és erre azért büszkék lehetünk. Kár, hogy a keretbe csak két Magyarországon profiskodó játékos volt nevezve. Név szerint Rudolf Gergely (aki Franciaországban tanulta ki gyerekként a „szakmát”) és Köteles László, a DVTK kapusa.

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.