A régi-új blog és a Loki-siker!

És igen! Sikerült! Mission completed:)!

Szerintem, de remélem azok szerint is, akik majd ezt a blogot olvasni fogják (micsoda optimizmus:), ez a layout sokkal, de sokkal előnyösebb (mint a blogspotos, ami az ithehun.blogspot.hu – n megtekinthető)!

Node, elég a blog fényezéséből! Térjünk rá a tárgyra, amely ma igen kellemes. Tegnap este ugyanis örültünk. Nem véletlen a többesszám, hiszen szerintem az egész ország velem örült. Mert a DVSC focistái valami olyasmit tettek, amit az elmúlt években, pontosabban az elmúlt 14 évben egyetlen magyar csapat sem tett. A Bajnokok Ligája főtáblájára való jutásért játszott selejtezőn, idegenben verte meg a nála sokkal erősebbnek tartott Levszki Szófiát, ezzel az ellenfél esélyeit meglehetősen elrontva a magyarországi visszavágó előtt. Jövő hét kedden elég egy döntetlen, sőt 1-0-ra akár ki is lehet kapni ahhoz, hogy a következő hónapokban olyan csapatok ellen szoríthassunk a Debrecennek, mint a Barcelona, a Manchester United,  vagy éppen az Internazionale.

Nekem azért is nagyon szívderítő ez az eredmény, mert a Fradi 1994/1995-ös BL részvételét még nem kísértem figyelemmel, és ha figyelemmel is kísértem volna, nem tudtam volna felmérni a jelentőségét. Szóval ez a siker már valamennyire az enyém is, mint szurkolóé, és végre valamit már majd én is mesélhetek az unokáimnak a magyar foci általam is megélt sikereiről.

Persze a visszavágót még le kell játszani, és jó eredményt kell elérni ott is, de végre reménykedhetünk egy igazi, nagy sikerben! Addig is és mindig, hajrá Loki!

Bajnok a Loki!


Tegnap este, miután 3-2-re legyőzte a Diósgyőrt Miskolcon, már biztos bajnokként indulhatott haza a Debreceni VSC focicsapata. Az ünneplés természetesen nem maradt el, viszont ahogy a képeket elnéztem, kíváncsi vagyok, a DVTK-nál dolgozó takarító személyzet mennyire örült a valószínűleg több liter kilocsolt pezsgőtől éktelenül ragadó öltözői padló láttán. Ha a pezsgőtengernek nem is, de a Loki győzelmének azért egy kicsit biztosan ők is örültek, hiszen ha sok munkával is jár, de vidéki bajnokot avatnak majd az utolsó forduló után az NB1-ben, és nem a fővárosi Újpestnek kell tapsolnia majd az ország futballőrültjeinek a nyári BL-be jutásért játszott selejtezőkön. Személy szerint én is örülök, hogy a Loki lett a bajnok, könnyebb lesz vidékiként nekik drukkolni a nyári meccseken. Persze az Európai Kupában (az UEFA Kupa utódja) már biztosan induló Újpestért is szorítok majd, de azért mégsem ugyanolyan egy olyan csapatésrt lekesedni, amelyiket szezon közben nagyon nem tudok szeretni.

Visszatérve a diósgyőri eseményekre, a Duna TV-n én is néztem a meccset, ami kifejezetten szórakoztató volt, bár az első félidőben talán egy kicsit mindkét csapat óvatosabb volt a kelleténél. Persze a Lokinál a tét biztosan nagy terhet rótt a játékosokra, és ezért sem akartak őrült módjára támadni. A második félidő aztán hozott öt gólt, és nem is akármilyen gólok voltak ezek, úgyhogy egy szép meccs után ünnepelhettek bajnoki címet a debreceni focisták.

A diósgyőri szurkolók sportszerűségét hűen példázza, hogy felállva, vastapssal ismerték el a csapatukat legyőző újdonsült bajnok Loki teljesítményét, és a debreceni szurkolókkal együtt skandálták, a”hajrá vidék” rigmust!

Jó lenne még sok ilyet látni Magyarországon más csapatok meccsein is, és itt nem csak a sportszerű szurkolókra gondolok, hanem a két csapat játékára is!

A nemzetközi meccseken pedig teljes mellszélességgel áll a vidék, és azért remélhetőleg a főváros is a Debrecen mellett!

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.