“És én is kész vagyok, kész vagyok…”

Piros pont annak, aki meg tudja fejteni a címben szereplő ferdítés eredetét! Egyébként ma megvolt az utolsó vizsgám, amelyre összesen két nap felkészülési idő jutott, de az intenzíven. Mivel most önálló gondolatok megformálására nem vagyok képes, ajánlok egy site-ot, ami remélem minél többeteknek elnyeri majd a tetszését.

A freerice.com-on (ami az UNICEF közreműködésével jött létre), különböző választaható témakörökből kap az odalátogató kérdéseket, és azok helyes megválaszolásával kérdésenként 10 szem rizset juttat el olyan helyekre, ahol éheznek az emberek. A segítség természetesen már önmagában is nemes dolog, de így, hogy még tanulni is lehet vele, hát azt hiszem erre mondják azt, hogy kellemeset a hasznossal. Vagy lehet, hogy inkább hasznosat a hasznossal :) ?

Egyébként aki elkezdi a tesztet, az személyes tapasztalatom alapján mondhatom, hogy nagyon nehezen fogja tudni majd abbahagyni, mert a kérdések mind érdekesek, és hát nyilván hajtja is az embert, hogy minél jobb eredményt érjen el.

Természetesen a lényeg inkább a segítség, minden más csak járulékos elem lehet.

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.