Gyöngyszemek IV. avagy Ferenc testvér megmondta

Épp most akadtam rá egy felejthetetlen Gyurcsány monológ pontos szövegére (szégyen, hogy nem tudtam kívülről), amely az előző bejegyzés kommentje is lehetne éppen.
Úgy látszik 2006-ban még könnyebben duhajkodhattunk, dehát sok víz lefolyt azóta a Dunán, és most már bizony mennénk mi, még Szlovákiába is, ha lenne miből. Múltidézés Gyurcsány Ferenccel:

„Lehet Szlovákiával példálózni. És el lehet dönteni, hogy szlovák viszonyokat szeretnénk-e. Szlovák nyugdíjakkal. Persze, nem kell fizetni az osztalék után adót, nem kell! Nem kell fizetni annyi tb-t! Nem kell! De lényegében magyar árszínvonal mellett fele annyi a nyugdíj, mint nálunk. Ez a programja a munkáltatóknak? Én is tudok keményen kérdezni! Ez? Hogyan fogjuk kifizetni a nyugdíjakat? Hogyan? El lehet menni Magyarországról! Itt lehet bennünket hagyni, kérem szépen! Tessék! Lehet menni!” (Országos Érdekegyeztető Tanács, 2006. június 15.)

Húha, három év után is szinte sütnek a mester szavai! Kár, hogy a mi szépemlékű miniszterelnökünk nem tette ki az északi határainkra az előzni tilos táblát!

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.