Még tavaly, december végén úgy határoztam (jóelőre megfontolt szándékból), hogy hazánk egyik legjobb focistájától, akit mellesleg emberként is nagyra tartok (Gera Zoltánról van szó:)) kérek egy aláírt, névre szóló képet, egyrészt mert szeretném, másrészt pedig, hogy legyen majd mit mutogatni a gyerekeknek és/vagy unokáknak, attól függően, hogy fogja -e majd érdekelni őket a papa, ill. nagypapa bolondos gyűjtőszenvedélye.
Nyomozásba kezdtem tehát, hogy milyen címre kell elküldeni a levelet (ez az internet segítségével pillanatok alatt kiderült), és hogy a válaszboríték mellékelése mégis milyen módon történik abban az esetben, ha a levél címzettje történetesen Angliába szakadt hazánkfia. Felhívtam hát a Magyar Posta pesti központját, ahol elmondták, ha vásárolok egy válaszdíj szelvényt 420 Ft-ért, akkor meg van oldva a probléma, várhatom a levelemet Angliából békésen hátradőlve, koktélokat kortyolgatva, ha éppen úri kedvem úgy tartja. Én persze, mert biztosra akartam menni, megkérdeztem egy debreceni postán is, hogy helyes-e az információ, aminek a birtokába jutottam, és ők legnagyobb megelégedésemre azt mondták igen, de válaszdíj szelvény a városban csak két postán kapható, úgyhogy javasolták, hogy látogassak el valamelyikbe, és én úgy éreztem, valóban ez a leghelyesebb dolog, amit tehetek az adott körülmények között.
Felkerekedtünk tehát Zsuzsikával, és elmentünk az egyes számú postára, ahol kaptam sorszámot, pár perc múlva pedig már ott is álltam a pult előtt levéllel a kezemben, és kértem a jól megérdemelt válaszdíj szelvényemet. Sajnos a hölgy nem tudta miről beszélek, és elkezdett lengetni nekem egy borítékot, amiben úgy adhatom fel külföldre a leveleimet, hogy nem kell rá külön bélyeget vennem. Mondtam, hogy én ennek rendkívüli módon örülök, de nekem elsősorban inkább a szelvényre lenne szükségem. Így hát Etelka, az én ügyfélszolgáltatóm megkérdezte a kolleganőjét, aki először értetlenül nézett rám, aztán elmondta, nem hiszi, hogy nekik van ilyenjük, de azért megkérdezi egy kedves másik kolleganőjét, Bözsikét. Bözsike, aki éppen két pulttal odébb intézett ügyet elárulta neki, hogy létezik a dolog, amiről beszélek, de csak a postaboltban lehet hozzájutni. Így hát elballagtam a postaboltba, ahol megint csak el kellett magyaráznom, hogy mi szél hozott engem. A szelvény végül meglett, viszont a postaboltos hölgy nem tudta, hogy az megfelel -e a céljaimnak, így felhívta Julikát, aki biztosította róla, hogy igen, abszolút megfelel. Itt már csak annyit kérdeztem, hogy hogyan kell a szelvényt használni, de erre a postaboltos hölgy csak annyit tudott mondani, kérdezzem meg a Julikát az információnál. Ott nem állt senki, szám sem volt írva a pult felé, ebből arra következtettem, hogy oda nem kell sorszám, de azért a biztonság kedvéért megkérdeztem a biztonsági őrtől (értitek, hahaha:)), aki gúnyos mosollyal válaszolt “természetesen igennel”, amit én már legalább fél sikerként könyveltem el.
Újabb sorszámhúzás következett tehát, egy pár perc múlva pedig már ott is ült előttem Julika teljes valójában. Kérdésemre választ ő sem tudott adni, megkérdezte hát kedves kolleganőjét, aki bár azt tudta, hogy bele kell tenni a borítékba, de abban már nem volt biztos, hogy le is kell -e pecsételni. No, abban maradtunk, hogy nem kell itt pecsételgetni össze-vissza, adjam csak fel a levelemet úgy, ahogy van, aztán csókolom.
No, itt már érzékeltem, hogy ez a válaszdíj szelvény nálunk nem olyan mint a No Thanks CD, hogy veszi mindenki:), így levelemhez utóiratban csatoltam egy a válaszdíj szelvényre vonatkozó használati utasítást, hátha a mi Zolinknak is gondot okoz majd a “kezelése”. Ezután újból sorszámhúzás, irány a levélfeladás. Ott elkezdték nézegetni a szelvényemet, megkukkantották UV fény alatt is, és mivel emódon láthatóvá vált rajta egy pár csini földgömb, a kedves Zsóka odahívta a kolleganőit, “hogy nézzék már meg, milyen szép, van rajta földgömb”. Becsületére legyen mondva azért, hogy megmutatta nekem is. Csak zárójelben írom le, engem végig “az ügyfél” -ként emlegettek, eszembe is jutott, hogy vajon a fejükben ez nagy a-val jelenik -e meg, de aztán nem filozofálgattam tovább, mert akció volt, figyelnem kellett.
Kaptam egy varázsborítékot (tudjátok, amire nem kell bélyeg:), amibe természetesen nem úgy fért bele a levelem, ahogy én hajtottam, így otromba módon hajtani kellett rajta még egyet, ennek eredményeképpen, hogy ha még egy kicsit origamizok, szerintem simán kijött volna belőle a főtéri Kossuth szobor.
Na már csak a címzés volt hátra, de a Fulham FC levelezési címe olyan lehetetlen, ősi kelta eredetű szavakat tartalmaz, hogy mire leírtam, úgy megizzadtam, mintha a Kanári szigeteken 40 fokos melegben kergettem volna egy majmot, aki ellopta a Mojitómat. Ezután, mivel felelőtlen módon beleegyeztem, hogy levelem ajánlva jusson el a ködös Albionba, újból le kellett írnom az ősi kelta címet, ami nem csalt önfeledt mosolyt az arcomra, bevallom.
Most így, hogy túl vagyok a megpróbáltatásokon, már csak azt nem értem, miért nem mehettem én egyenesen Bözsikéhez. Megkíméltem volna magamat is, és a tényleg nagyon kedves postai alkalmazott hölgyeket is egy sor felesleges izgalomtól.
