Ma reggel még úgy volt, hogy ma már nem tudok felháborító és éppen ezért érdekfeszítő blogtémával előhozakodni, de – valóban az élet a legjobb rendező – mégis úgy alakult, hogy az agyvizem a normális mértéknél magasabb hőmérsékletűre szökött a délután folyamán.
Történt ugyanis, hogy egy utcai (pontosabban bevásárlóközponti) egészségügyi kérdőív kitöltése utáni sorsolás nyertesei közé sor(s)oltattunk (Zsuzsa és én). Nyereményünket persze csak úgy vehettük át, hogy az adott termékről (az a bizonyos csodalámpa;) egy 30-40 perces előadást meghallgattunk. Ezzel mind a ketten jogosulttá váltunk 3 csodalámpás kezelésre és a “kisebb konyhai kiegészítőre”, ahogy az ajándékot körülírták még annak átvétele előtt.
A valóság azonban elsötétítette bennünk a büszke nyertes ember természetes örömmámorát. Az előadás ugyanis 15 perces késéssel kezdődött, majd pedig 1 óra és tíz percig tartott. Az előadó elnézést kért (fontos telefonja volt), és megígérte, hogy rövidebbre fogja majd, nehogy túl sokáig rabolja a mi drága időnket. Valószínűleg a késés kompenzációja a bemutatkozás hiánya volt, ugyanis nevét kolleganője “Hé, Árpija” után tudtuk csak meg.
A következő legalább fél órát a megfélemlítéses meggyőzés töltötte ki. Közölte ugyanis a mi Árpink, hogy ha most tizen vagyunk a teremben, ebből heten biztosan szívvel és keringéssel kapcsolatos betegségben fogunk elhalálozni. Továbbá elmondta, hogy nem tudhatjuk, mikor csúszik el a helyéről az a kis csigolya, mikor fogy el térdünkben a csontok súrlódádát meggátoló folyadék, majd pedig figyelmeztetett, hogy mi magyarok korábban szoktunk meghalni, mint más népek fiai és lányai, úgyhogy ha jót akarunk magunknak, VEGYÜK MEG A CSODALÁMPÁT, melynek több változata is van, a legolcsóbb 200.000 forint, de az csak bőrbetegségekre jó, ami igazán tuti, az a DRÁGA CSODALÁMPA!!!
Reklámozott továbbá egy hiperszuper fémből készült edényt, amelynek nincsen füle, tisztességes étel elkészítéséhez gyakorlatilag alkalmatlan, de tortát remekül lehet benne készíteni (éljen az egészséges életmód), és ha – idézem – beásom a föld alá, otthagyom száz évig, és közben rendszeresen locsolom, akkor sem fog berozsdásodni!!! Hurrá! És az ára csupán 22.000 forint! A füles változat (ugyancsak vízálló) viszont már 60.000 forint, ami azt jelenti, hogy a fül 38.000 forintba kerül, ami drágább, mint maga a fületlen edény! Ez aztán a biznisz!
No, a lényeg, hogy mikor végre Árpi befejezte a mondókáját, átmentünk egy másik szobába tesztelni a csodalámpát. Ott egy idős hölgy próbált minket meggyőzni, hogy a havi 48.000 ft-os részletfizetés 11 hónapig egy fantasztikus és kihagyhatalan ajánlat, és miután jól végignézett rajtam, így szólt: “Úgy látom a fiatalembernek aknés az arcbőre, erre is nagyszerű a mi termékünk”. Mire én csak ennyit tudtam kinyögni: “Tudom, de nekem ez a szexepilem.” A jókedélyű társalgás jegyében és keretében aztán ő is megfenyegetett, hogy ha netán cukorbeteggé válnánk (ami valószínűsíthető az egészségügyi kérdőív kérdéseire adott feleleteink alapján), akkor bizony akár a lábunkat is levághatják tőből, úgyhogy VEGYÜK MEG A CSODALÁMPÁT, és a következő kezelésre szedjük össze hat ember nevét és telefonszámát, hogy segítsük a munkájukat, vagyis elnézést, tegyünk jót velük.
Mielőtt elballagtunk volna (2,5 óra után), megkaptuk a nyereményünket. Egy krumplipucolót (amelynek vágófelülete a hiperszuper fémből készült), és egy öt milliliters testápolót, amelyen a következő felirat látható (“Fürdés vagy zuhanyzás után vonja be vele az egész testét:).
Zsuzsikámmal ezek után úgy határoztunk, hogy a krumplipucolót elhelyezzük egy földdel teli cserép kellős közepén, és gondosan öntözni fogjuk. Kísérletünk eredményeit pedig a blogon természetesen közzétesszük.
Köszönjük megtisztelő türelmüket és figyelmüket!
