Ami Azt Illeti…

Most hallom, hogy a Jolánéknál az a módi, hogy akit szeretnek, annak bundát vesznek ajándékba. Na most én ebbe belegondoltam, drága Blogolvasók, és ha nem bánjátok, elmesélem mi is jutott erről az eszembe.

Ahhoz, hogy a csini kis bundák Jolánék birtokába kerüljenek, azokat előbb le kell hántani kedves, ártatlan kis állatkákról, akiknek ez egy kicsit kellemetlenebb érzés, mint a megajándékozottaknak, mikor éppen meleg helyen tartózkodnak. De ezzel nem csupán ennyi a probléma. Felettébb érdekes szerintem a kérdésfelvetés, hogy egyáltalán miért akar valaki, aki egyébként ember, állatbőrbe bújni? Azt megértem, hogyha valakinek az a hobbija, hogy magára terit egy jó kis mosómaci szőr lepedőt, belopakodik az erdőbe, és utána jót röhög, hogy “Jaj, de jól becsaptam a kis mosómedvéket, azt hitték, hogy én is mosómedve vagyok”, de ezen kivül nem látom más értelmét a szőrmebunda viselésnek.

Meg hát a báránybőrbe bújt farkas az még jól is hangzik, de a mackóbőrbe bújt Teréz? Hát ez kérem, hülyeség, hogy klasszikust idézzek.

Viszont amin a leginkább ki tudok bukni, az az, hogy egyes körökben még meg is dicsérik egyes egyének egymás bundáit, de abba bele sem gondolnak, hogy azok a kis állatkák, akik az újgazdag dáma és kedves ura, esetleg szeretője flancolási mániája miatt lelték halálukat, nemrég még boldogan kakilgattak az erdőt járva, ha éppen úri kedvük úgy tartotta jónak. Ők nem, de én azért belegondolok, hogy egy-egy ilyen méregdrága göncön a viselőjének melyik testrészéhez kerül a legközelebb a szegény áldozat farrésze, de ezt a gondolatmenetet inkább itt most megszakitom, nehogy még túlságosan elfogjon az indulat.

Komolyra forditva a szót, bár megértem a húst nem fogyasztók érveit, és tiszteletben is tartom ezeket, a vadászatot, mint ősi élelembeszerzési módszert, abszolút támogatom. Az ellen sincs kifogásom, hogy annak idején, mikor még nem volt más megoldás, állatok bőrébe bújtak emberek, hogy ne fagyjanak meg a hidegben (ez a szokás egyes helyeken még most  is él), de ők legalább meg is ették, aminek a nem ehető részeit aztán ruhák, és a túléléshez nélkülözhetetlen eszközök készitésére felhasználtak! Az tehát véleményem szerint undoritó, és barbár dolog, hogy valaki csak úgy flancból öldös állatokat, főleg úgy, hogy ma már a ruházkodásra és a szerszámkészitésre is vannak alternativ megoldások. Komolyan mondom, ha legközelebb szembejön velem egy mosómedvember az utcán, megkinálom egy kis pattogatott kukoricával.

Bár ha jobban belegondolok, a mosómacik is szeretik a fényes tárgyakat, és a mosómedvembereknek is megvan ez a tulajdonságuk. Akkor lehet, hogy igy az új évezred második évtizedének kezdetén új emberi fajt fedeztünk fel? Hurrá, hurrá!

(U.I.: üdvözlet a műszőrme kedvelőinek, rájuk nem vonatkozik természetesen az a sokminden, amit odafent összehordtam )

A néni, akiből róka lett