Ha tetszett ez a blog, tessék szíves lenni kattintani a másikra is. Ezentúl ez nem fog működni, de meghagyom emlékbe:)!
A link:
Október 28, 2010 at 4:14 du. (Egyéb)
Ha tetszett ez a blog, tessék szíves lenni kattintani a másikra is. Ezentúl ez nem fog működni, de meghagyom emlékbe:)!
A link:
Október 28, 2010 at 3:15 du. (Egyéb)
Ahogy azt már tegnap jeleztem, sokminden változik majd virtuális házam táján. Ezek közül talán legfontosabb, hogy a blognak a címe sem marad ugyanaz, ebből következik, hogy külsejében is várható egy kis leporolás. A bejegyzések ezentúl rövidek lesznek, de tömörek, és inkább beszédszerűek, mint irodalmi megformáltság tekintetében értékelhetőek. Mert hát minek is nyújtanám a mondanivalómat mint a rétestésztát, ha egyszer egy mondatban is ki lehet fejezni amit gondolok?
Tartalom szempontjából nem lesz változás, a blog továbbra is keresztyén szemüvegen keresztül reflektál a mindennapok eseményeire, problémáira, de nem konkrét dogmákhoz ragaszkodva, hanem a blogger személyes látásmódjának kifejezésével (ami éppenséggel meg is egyezhet a dogmákkal).
Remélem elnyerem a nyájas Olvasó tetszését, de legalább a nemtetszését
, és sor kerül majd valamiféle párbeszédre is.
Üdvözlettel, ithehun