Nem egészen összerendezett, nem teljesen átfogó, de azért érthető gondolatok hitről és hitetlenségről

November 30, 2009 at 4:55 du. (ateizmus, hit, Isten, vallás)

Lehet, hogy én vagyok a szűklátókörű, kirekesztő bibircsókos gyerekszedő, de én akkor sem értem, hogyan létezhetnek emberek, akik komolyan gondolják, hogy ateisták. Mert hát vannak akik divatból nyomják, mint mások az emót, és aztán kinövik, mint a zoknit, de vannak olyanok is, akik meggyőződésesek. No, ez az, amit én nem értek, kérem szépen.

Mert hát mit nem tehet meg (most csupán ebből a szempontból vizsgálódok) egy keresztyén ember? Nem szexelhet? Dehogynem! Akár reggel-délben-este ritmusban is, ahogyan kedve tartja. Persze csak egyvalakivel, akivel pedig aztán az egész életét le is éli. Dehát normális az akinek az az életcélja, hogy minél többet “skalpoljon”? Ugye hogy nem?

Nem kritizálhat senkit? Dehogynem. Csak igaz legyen a kritikája, építő jellegű, és ne pletykákra alapuljon.

Nem szórakozhat egy jót a barátaival? De bizony megteheti, csak nem ihatja magát mattrészegre, ami részben azért is pozitív, mert így a piára nem kell annyi pénzt kiadni, és másnap nem fog egy doboz fejfájás elleni gyógyszert legurítani a sör után.

Nem ihat akoholt? De, ihat. Egészen addig, míg tudja mit és miért csinál.

Nem hallgathat kemény rockot? De igen. Nem feltétlenül kell azonosulni, amit sokszor a szövegek hirdetnek ezekben a dalokban. Legtöbbször persze nem sok értelmük van a szövegeknek, akkor meg aztán végképp nincs baj.

Valóban félnie kell, hogy az öreg és zsémbes Jóisten haragja majd utoléri, és akkor majd irgum-burgum? Hát naná, hogy nem. A keresztyénségben az a hihetetlen, hogy az az alapállás, hogy az emberek nem tudnak nem elkövetni rossz dolgokat. Ha mindenki mélyen magába néz, ezzel tökéletesen egyet fog érteni. De ha ezt elismeri az ember, és valóban elhatározza, hogy megpróbálja úgy élni az életét, hogy még egyszer ne essen ugyanabba a hibába, amit már azelőtt elkövetett, és hisz abban, hogy Isten hajlandó megbocsátni a bűneit, akkor csókolom, minden el van rendezve.

Sokszor az emberek egyébként maguknak okozzák a szenvedéseiket. A saját fejük után mennek, és nem veszik figyelembe azt az utat, amin érdemesebb lenne elindulniuk. Hát naná, hogy utána rosszul érzik majd magukat, amikor látják, hogy a dolgok nem úgy működnek, ahogy azt ők eltervezték. Istennek egészen más rálátása van az életre. Ő felülről látja azt, amit az ember itt lent nem, a jövőt. Egészen logikus tehát ahhoz fordulni a jövőt illetően, aki látja is, ahelyett, hogy arra mennénk, amerre éppen a Béla, mer’ a Béla monnyuk jófej.

A problémákra az életben pedig szükség van. Beképzeltség azt mondani, hogy nem. Hiszen aki azt állítja, hogy a gondtalan élet az ideális, és számonkéri ezt a gondtalaságot az Istenen, azt is állítja egyúttal, hogy ő képes a saját életét tökéletesen vezetni, soha semmilyen rossz döntést nem hoz, az élete makulátlan, semmi hiba nincsen benne, és nincsen szüksége Isten javító szándékú beavatkozására az életébe. Viszont ha a mi öntelt barátunknak az élete hibátlan, akkor a mások éltébe sem szabad semmilyen rosszat bevinnie (pletyka, verbális, fizikai bántás). Olyan ember márpedig nem létezik aki akarva, vagy akaratlanul, sosem cseszett volna ki valaki mással. Tehát aki magának tökéletes életet követel, de másra eközben nincs tekintettel, az az ember több mint gáz. Mindebből arra szeretnék kilyukadni, hogy az embernek szüksége van a pofonokra, hogy a helyére kerüljön. Néha azért, hogy ne induljon el a helytelen úton, néha pedig azért, hogy cselekedeteivel másnak ne ártson.

Dehát akkor miért nem teremtette Isten tökéletesre az embert? Tökéletesre teremtette, és korrekt volt hozzá. Szabad akaratot adott neki. (Ma is lehetne bárki tökéletes, megvan rá a lehetőség, mégsincs senki, aki tökéletes lenne, vagy ha igen, akkor írjon e-mailben, én meg majd szólok a Fókusznak, hogy jöhetnek forgatni.)

Dehát akkor hogy lehet az, hogy gonoszság van a világban? Ha mindent Isten teremtett, akkor azt is neki kellett! No ez nem így van. A szabad akarat fogalma tartalmazza az ellenszegülés lehetőségét is. Isten megadta a lehetőséget az ellenszegülésre, úgymond megteremtette a lehetőségét, de ezt nem töltötte meg tartalommal. Ezt később megtette a Sátán, oszt kész volt a baj.

Hogy miért van akkor szabad akaratunk? Érdekes, hogy sokan, akik éppen ezért vallhatják magukat szabadnak, panaszkodnak emiatt. No, de a válasz: egyszerűen azért, mert Isten nem akart bábokat teremteni. Érző, önálló emberekkel akarta benépesíteni a Földet, és hogy az emberek általában megtagadják Őt, Neki a legrosszabb, hiszen így nem fogadják el az ajándékát, ami az Örök Élet.

Ez olyan, mintha én adnék valakinek egy jegyet egy koncertre, amiről ennek a valakinek csak annyit árulnék el, hogy bízzon bennem, nagyon jó lesz, csak sokat kell a helyszínig gyalogolni, ő meg eldobná a jegyet a francba, mondván, hogy nem kell. Hát megsértődnék, mit mondjak. Főleg úgy, hogy még fel is ajánlanám neki, hogy vele gyaloglok majd el egészen a stadionig, és segítek neki.

Sokszor egyébként tényleg nehéz megérteni, hogy mi miért történik a világban. Sokszor felesleges is agyalni a történteken. Egyszerűen bízni kell abban, hogy bármennyire is kuszának látszanak a dolgok, odafent látják az én hitemet, és azoknak a hitét is, akiket szeretek. Ha mindenki hinne a világon, egyértelmű, hogy nem lennének háborúk a Földön. A hiba a hitetlenekben van:).

Miért van az, hogy ha valaki látja a másik szenvedédét, rögtön Istent kiáltja ki bűnbaknak, és nem a segítségnyújtás az első, és egyetlen gondolata? A keresztyénség segítségnyújtásra bátorít, és kötelez. Lehet, hogy pont az Istent hibáztató ember elmulasztott segítsége változtatna a szenvedő életén. Ki tudja? És persze az is érdekes, hogy akik a bajban Isten hibáztatják, vagy éppen azok is, akik kérik a segítségét, a gondtalan pillanatokban, az örömökben hálát adni elfelejtenek.

Túl sok olyan összetevője van a körülöttünk lévő világnak, ami Isten létezésének és gondviselésének a bizonyítékai. Maga az, hogy az emberi lélek, az emberi érzelmek léteznek lesöprik az asztalról annak a lehetőségét, hogy Isten nem létezik, mert hiszen ki más hozhatta volna ezeket létre. Hívhatja bárki ilyen-olyam erőnek, Isten létezik. És hogy nem hagyta magára a világot az is egyértelmű abból, hogy az általa megteremtett lelkekben még ma is megtörténik a felé fordulás, még ma is megtörténnek a megmagyarázhatatlan gyógyulások, Isten létének megtapasztalásai és az, hogy még ma is vannak ateisták.

Mert hát miért is lennének aktívan harcoló ellenállók, ha ellenállásuk tárgya nem létezne? Vagy úgy nyomják mint Don Quijote? Akkor meg egyszerűen csak gázak.